ANGOL NYELVI TÁBOR - LONDON
CSOPORTKÍSÉRŐVEL
A nyári táborhoz angliai partnerintézményünk a BURLINGTON SCHOOL OF ENGLISH.
Az iskola 1990. óta fogad diákokat. Felnőtt és ifjúsági programjai népszerűek, amit a nagy arányú visszatérő diáksereg is bizonyít.
Az iskola London nyugodt környékén, Balhamban található.
A tanfolyam kiemelt figyelmet fordít a gyerekek biztonságára, a minőségi oktatásra és a változatos szabadidős programokra.
Számunkra is kiemelten fontos a gyerekek biztonsága, ezért az út teljes ideje alatt csoportkísérőt biztosítunk. A budapesti repülőtéren fogadjuk a diákokat, és egészen a hazaérkezésig nem veszítjük őket szem elől.
Életkor: 15 - 18 éves korig
Helyszín: London
Az iskola egész évben fogad diákokat, a nyári időszakban főleg fiatalokat. A tanórákon és a szabaidős programokon a csoport közösen veszt részt diákokkal a világ minden tájáról, ezzel is elősegítve az angol nyelvű kommunikációt. A program egész ideje alatt olyan társaságában vannak a gyerekek, ahol az angol a közös nyelv.
Az intenzív foglalkozások és az élményalapú tanulás garantálja, hogy ne az iskolában érezzék magukat a diákok. A szabadidős programok alatt is folyamatos angol ingerek érik a gyerekekt, mindenkivel angolul kell kommunikálniuk. A tankönyvek és tanterem nélküli oktatás a pozitív megerősítésre és a folyamatos kommunikációra fekteti a hangsúlyt az egész program ideje alatt.
Az ár tartalmazza:
- Angol nyelvi órák, 20 tanóra / hét (1 tanóra 45 perc).
- Kollégiumi elhelyezés teljes ellátással (reggeli, ebéd, vacsora) több ágyas, közös fürdőszobás elhelyezéssel.
A kollégium egy helyszínen van az iskolával, így nem kell a szállás és a tantermek között utazni. - Változatos szabadidős programok (városnézés, esti közös programok, egész napos kirándulás szombaton).
- Repülőtéri transzfer + heti tömegközlekedés bérlet
- Csoportkísérő, aki a program teljes ideje alatt, aki a budapesti indulástól a hazaérkezésig a csoporttal van.
Az ár nem tartalmazza:
- repülőjegy (a csoport közösen fog utazni, menetrendszerinti járattal. A repülőjárat pontos adatait később kapják meg a résztvevők)
- biztosítás
- zsebpénz
A program ára: 1 500 GBP/ fő